Főoldal
Cégünk, mint családi vállalkozás 1990-ben Lakfa Trade néven kezdte tevékenységét.
Eleinte kizárólag bútorgyártással foglalkoztunk. Néhány év elteltével egy Magyarországon még újnak számító fatelítő üzem alvállalkozójaként tevékenységünk kibővült kerti bútorok, járólapok gyártásával és beépítésével is.
Megrendelőink között tudhattunk több neves és elismert színészt, modellt, újságírót, mint például Kulka János vagy Pataki Ágnes.Munkáink között szerepelt az Újszínház felújítása a Kalmár SZKI bútorzata stb. Szakmánkból adódóan a gépek szeretete mindig jelen volt életünkben, de adás-vétele csak évek alatt teljesedett ki.
Az évek során mind nagyobb és nagyobb szerepet játszott cégünk életében a gépkereskedelem. Nevünkhöz fűződik a szigetvári G&A, a hajdúszoboszlói, a debreceni illetve a szolnoki Tisza bútorgyár a sarkadi BISZ gépeinek és készletének teljes megvásárlása.
A bútorgyártás mellett a gépkereskedelem került előtérbe valamint az alap és segédanyagok forgalmazása. A komplett technikák, technológiák adás vételével olyan eszközöket berendezéseket anyagokat is forgalmazunk amelyek már más szakmákat is érintenek illetve univerzálisan használhatóak. Rakodógépek, fémhulladékok, csapágyak ékszíjak stb.
Komoly üzleti kapcsolatokkal rendelkezünk több országgal egészen Litvániáig.
Célunk és ars poétikánk, hogy akár veszünk akár eladunk az ügyfelünk elégedett legyen és a közöttünk kialakult kapcsolat tartóssá váljék. A Bizalom az eladó és vevő között.
2011 januárjától – mint 20 éve mindig – FELGÉP Kft néven állunk az Önök rendelkezésére.
Borbély Attila
ügyvezető
Érdeklődés, ajánlat beküldése:
cforms contact form by delicious:days


